Hungaroring Adventure Park

Az úgy kezdődött, hogy lett egy szép nagy erdőnk...

És az erdőben, nem szokatlan módon volt rengeteg fa, és számtalan út, amiket csak meg kellett találni. Így hát felkerekedtünk, és elindultunk, hogy megtaláljunk minél többet belőle. Aztán pedig több problémába is ütköztünk, mivel az első száz méter után már azt sem tudtuk hol járunk, pedig még mindig a forma-1 pálya kellős közepén voltunk. Ez idáig fel sem tűnt, hogy mennyi domb, és völgy szabdalja szét a rejtett tájat, de a lombok alatt hirtelen minden világossá válik. Szinte mesébe illő, ahogy a patak csordogál egy rejtett erdei tavacskába, és már látjuk is a jól megépített rönkhíd helyét. Igen, pont jó lesz ott, ahol kicsit összeszűkül a part, ott fogunk átkelni. És megmutatjuk majd másoknak is, mert ezt a csodát látnia kell mindenkinek!

Aztán lassan készültek az utak, de közben egyetlen fát sem kellett kivágni, hisz minden csak a körültekintésen múlik, és minek irtanánk az erdőt, ha nem éppen szükséges!

És egyre több helyen lehet meglátni a quadok, és terepjárók nyomát, ahogy vidáman sétálunk át egy-egy kitaposott ösvényen. Kezd összeállni a kép, és gyűlnek a kilométerek is, és igazi vadregényes táj térképe bontakozik ki szemünk előtt. Hát megérkeztünk!!

A Hungaroring Adventure Park 2003. szeptemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt azzal a céllal, hogy minőségi szolgáltatást nyújtson az off-road szerelmeseinek. A megnyitás óta folyamatosan bővülő szolgáltatási körünk mára kiteljesedett és az outdoor programok széles palettáján minden igényt ki tudunk elégíteni.

A kor szellemét tükrözve legnépszerűbb csoportos programunk a csapatépítő-tréning, mely számára ideális helyet kínál a 22 km úthálózatot magában rejtő 36 hektáros erdő, amit a Hungaroring versenypálya határol szoros ölelésben. HI-TECH kötéltechnikai pálya, quad-, terepjáró- és gyalogos útvonalak keresztezik egymást az ősfás környezetben. Minden egyes etap kialakítása során a természettel való összhangra törekedtünk, s igyekeztünk megtartani a harmóniát az élő természettel. Tavak, néha előbukkanó csermely s azokon átívelő rönkhidak feledtetik mindennapi életük rohanását, miközben különleges izgalmakat élhetnek át. Mindezek mellett Gehl mini homlokrakodó, és Manitou munkagépek kipróbálására is lehetőség van nálunk.

Egyénileg idelátogató vendégeink számára is maradandó, élménydús programokat kínálunk. Egyedülállóan csak nálunk van lehetőség, hogy gyermekek is kipróbálhassák a quadozás örömeit gyermek-quadon a KölyökKaland koncepciónk keretén belül. A teljes család számára kínálunk feledhetetlen szórakozást az év minden napján.

Tekintélyes járműparkunk teszi lehetővé, hogy az egyéni vendégektől akár az ezer főt meghaladó programokig minden rendezvény lebonyolítását tudjuk vállalni.

Keresés
Kapcsolat
Rólunk írták
Hírlevél
Iratkozzon fel és értesüljön új programokról, akciókról!
Landy Group
4