GPS hunting by Nissan
Az igazi kaland akkor kezdődik, ha céltudatosan akarunk valamit felkutatni, megtalálni az ismeretlenben. Változatos kikapcsolódást nyújtó programunk alkalmával, kötetlen versengésnek lehet részese a Hungaroring Advneture Parkban, és közvetlen környezetében.
A program alkalmával kisebb csapatok versenyeznek egymással, és nem utolsó sorban a rendelkezésre álló idővel. Minden egységet „felszerelünk” GPS alapszintű műholdnavigációs készülékkel, vagy iránytűvel, amely a program jellege szerint kerül meghatározásra, ezen kívül még térkép is lehet segítségére adott esetben. A legfontosabb azonban a menetlevél, amelyen rögzíteni lehet a már teljesített pontokat, azonban bizonyos koordinátákhoz tarozó kérdések is itt találhatók, amelyekre a választ csakis a helyszínen lehet megadni...
A GPS készülékekbe előzetesen betáplált koordináták felkutatása a cél, ahol ügyességi vagy logikai feladatokat kell megoldani, amelyek nem nélkülözik a kreatív elmét. Az instruktorok jelenléte a biztonságot szolgálja, és a néha „elejtett” félmondatok új lendületet adhatnak, a pillanatnyilag megtorpant csapatnak.
Igényeik szerint változhat a koordinátákon elhelyezett tárgyak mibenléte, s akár a vacsora kellékei is összegyűlhetnek mire véget ér a program.
Tovább fokozható a játék, ha más kiegészítő eszközöket kapcsolunk hozzá. Lehetőség van quadok, kerékpárok vagy Gehl mini homlokrakodó gép használatára is, amelyek jelenthetnek egy-egy feladat helyszínt. Kapcsolható továbbá kötéltechnikai feladat is, a Green Open Word kötéltechnikai pályából.
Igyekszünk rávilágítani a programban rejlő szerteágazó lehetőségekre, hogy igényei pontos feltárása után a legkedvezőbb, személyre szabott ajánlatot tudjuk kínálni Önnek!
GPS Hunting programunk a klasszikus „kincskereső” típusú játékok soraiba tartozik, mely már oly sokszor bizonyította nagyszerűségét. Egy rendkívül egyszerű séma alapján zajlik a rendezvény, azonban több egységből álló csapatok esetén, párhuzamosan futó szálak is kialakulhatnak, amelyek inkább megemelik a játék élvezeti szintjét.
Akiknek ajánljuk
Ez a program jellemezhető leginkább a „mindenkinek” megnevezéssel, mivel páratlan kötetlenséget biztosít a Önnek, és nagyon gyorsan kialakul a „magam ura” érzés, amely különösen jó hangulatot teremt meg a csapaton belül. És épp ez az érzés mozgatja leginkább a versenyzőket, mivel egy pillanatig sem felejtik el, hogy a játék megnyerésével koronázhatják meg napjukat.
Hasznos tudnivalók
Mivel a GPS Hunting programunk ára nagyban függ a csoport létszámától, és programban szereplő helyszínek számától, milyenségétől így széles árkategóriában mozog. Kérje személyre szabott ajánlatunkat!
Ne feledje, hogy a megszokott városi életből kiszabadulva, az öltözködését is e szerint válassza meg. Javasolt a magas szárú cipő, leginkább bakancs viselése, valamint a réteges, évszak szerint a vízálló viselet.
Különösen fontos szem előtt tartani, hogy bár igazán nagyszerű program ígérkezik, az alkoholfogyasztástól tartózkodni kell, mivel ezzel különösen veszélyessé válhat a szórakozás. Ezért megkérjük, hogy rendezvényünkön való részvételét megelőzően, legalább 12 óra időtartamban, valamint a programunkon ne fogyasszon alkoholt!
Minimális létszám 12 fő.
Jelen általános ismetetőnk nem minősül ajánlattételnek, ezzel kapcsolatban forduljon kollégáinkhoz, hogy tájékoztatást kaphasson aktuális ajánlatainkról.
Kérdése van? Visszahívjuk!
Kérjük, adja meg nevét és telefonszámát vagy e-mail címét – munkanapokon, 24 órán belül jelentkezünk Önnél.
Jelen ajánlatunk tájékoztató jellegű, az egyéni igények alapján változhat. Ajánlatunk a Landy csoport Általános Szerződési Feltételeinek egyidejű elfogadása mellett érvényes.
![]()

