Suzuki Quad Adventure
Úgy gondoltuk, hogy a quadozás tiszta szépségét minél több embernek szeretnénk megmutatni, és ezért megalkottuk az ország egyik legnagyszerűbb quados paradicsomát. Számtalan út keresztezi egymást a 36 hektáros Hungaroring Advneture Parkban, amelyek bejárása nem kis feladat. Ide invitáljuk Önt is, hogy megmutathassuk mit is sikerült létrehoznunk az elmúlt évek tapasztalataiból merítve.
A quad, illetve ATV (All Terrain Vehicle) vezetése önmagában nem jelent nehézséget, hiszen a négy kerék megfelelő stabilitást biztosít, azonban kelt egy hamis biztonságérzetet is. Ezért kicsit felelevenítjük az emlékeit, tapasztalatait, hogy hol is vannak ezek a bizonyos határok. Több gyakorlópályát lehet kipróbálni, miközben nagy tapasztalattal rendelkező instruktoraink segédkeznek a rossz beidegződések leküzdésében, és mutatják a helyes irányt tanulása közben. Ha siketült teljesíteni (és miért is ne sikerülne?!) az alap-, és gyakorlópályákat, indulhat a program, ami miatt ellátogatott hozzánk. Igazán különleges élményekben lesz része, miközben vezetett túrán vesz részt a Park erdejében kialakított útvonalhálózaton. Számtalan csodát rejt magában az ősfás környezet, amely feledteti a zakatoló hétköznapok rohanását, és másodpercek alatt kitisztult elmével adhatja át magát a gondtalan túrázásnak. Patakon átívelő rönkhíd, erdei tavacska, és mesésen élő természet szemléli Önt, miközben átsuhan az eldugott utakon. Hogy még élvezetesebbé tegyük ittlétét, az Ön erőnlétéhez alkalmazkodunk, és mindig a kellő pillanatban szakítjuk meg túránkat egy kis pihenővel. De nem időzünk túl sokat, és már folytatjuk is, amit elkezdünk, hogy éljen tovább a varázs, ameddig csak lehet.
Amennyiben barátaival, kollégáival látogat el hozzánk, úgy arra is lehetőséget teremtünk, hogy akár több csoportban vegyenek részt a túrán. A képességek alapján megalkotott csoportok jó lehetőséget kínálnak arra, hogy mindenki a maga tempójában vegyen részt a túrán, és azt a legjobban kiélvezhesse.
Akiknek ajánljuk
Első sorban azoknak, akik már próbálkoztak a quadozással, és rendelkeznek némi alapismerettel. Azonban szívesen látjuk azokat is túránkon, akik megfelelő állóképességgel bírnak, és eléggé „bevállalósnak” tartják magukat. Fontos szem előtt tartani azonban, hogy a quadozás merőben másról szól, mint a motorozás, így a tapasztalt motorosok is szembesülhetnek váratlan helyzetekkel.
Hasznos tudnivalók
Túráink legkevesebb 8 fő részvétele mellett indulnak el, és már 90.- EUR bruttó / főtől* elérhetők, mintegy 3 óra időtartamban a Hungaroring Adventure Parkban.
Azonban nem csupán a Parkban van lehetőség megrendezni túrát, erre vonatkozóan kérje személyre szabott ajánlatunkat.
Ne feledje, hogy a megszokott városi életből kiszabadulva, az öltözködését is e szerint válassza meg. Javasolt a magas szárú cipő, leginkább bakancs viselése, valamint a réteges, évszak szerint a vízálló viselet.
Különösen fontos szem előtt tartani, hogy bár igazán nagyszerű program ígérkezik, az alkoholfogyasztástól tartózkodni kell, mivel ezzel különösen veszélyessé válhat a szórakozás. Ezért megkérjük, hogy rendezvényünkön való részvételét megelőzően, legalább 12 óra időtartamban, valamint a programunkon ne fogyasszon alkoholt!
Minimális létszám 12 fő.
*90.- EUR bruttó / fő hétfőtől csütörtökig terjedő időszakban, péntektől vasárnapig, valamint ünnepnapokon 95.- EUR bruttó / fő, előre egyeztetett időpontokban.
Jelen általános ismetetőnk nem minősül ajánlattételnek, ezzel kapcsolatban forduljon kollégáinkhoz, hogy tájékoztatást kaphasson aktuális ajánlatainkról.
Kérdése van? Visszahívjuk!
Kérjük, adja meg nevét és telefonszámát vagy e-mail címét – munkanapokon, 24 órán belül jelentkezünk Önnél.
Jelen ajánlatunk tájékoztató jellegű, az egyéni igények alapján változhat. Ajánlatunk a Landy csoport Általános Szerződési Feltételeinek egyidejű elfogadása mellett érvényes.
![]()

