Suzuki Quad Base Adventure

Egyre inkább lehet hallani a „quadosok” kevésbé áldásos cselekedeteiről tévében, és más médiákban egyaránt, és gyakran előfordul, hogy nem is igazán érti Ön, hogy miről van szó?

A quad

Az 1960-as években kezdtek el gyártani a mai quadhoz hasonló szerkezeteket az USA-ban, leginkább azzal a céllal, hogy kisméretű munkagépeket használhassanak a farmerek munkájuk során. Aztán ez hamar megváltozott, és a ’80-as évekre már a szabadidő izgalmasabb eltöltéséhez is használták. Így indult tehát világhódító útjára a nemzetközi nevén ATV (All Terrain Vehicle)

És most már nem is elérhetetlen vágy, hogy kipróbálhassa végre, milyen érzés uralni a szinte hihetetlen terepjáró képességekkel megáldott „jószágot”.

Úgy alakítottuk ki a programot, hogy 1 óra alatt meg tudja szerezni mindazt, ami szükséges a gondtalan kikapcsolódáshoz, a szinte „határtalan” élmény átéléséhez. Számos alappályán tanítjuk meg, miképp kell helyesen ülni a quadon, mik azok a határok, amelyeken belül biztonsággal kezelheti a járművet, és mindezt egy csodálatos környezetben a Hungaroring Adventure Parkban. Nagy tapasztalattal rendelkező instruktoraink felügyelik a biztonságos tanulást, hogy Ön kizárólag a gyakorlással lehessen elfoglalva.

Legelőször a helyes testtartást segítik megtanulni kollégáink, majd egyszerű pályákon gyakorolhatják a kezelőszervek használatát. Következő feladat a tolatás lesz, ami még az egyszerűbb autóval sem olyan könnyű, viszont quadon új értelmet nyer ez a cselekvés. Ha mindezen sikeresen túljutott, akkor nincs megállás, és jöhetnek a fa-, és fémakadályokkal nehezített haladópályák, ahol már igencsak oda kell figyelni, hogy hibátlan teljesítményt nyújthasson.

Aztán, ha mindezeket sikeresen véghezvitte, bátran állíthatja magáról, hogy „igen, én már quadoztam!”

Akiknek ajánljuk

Mindazoknak, akik már eljátszottak a gondolattal, hogy jó lenne kipróbálni, de még nem volt rá lehetőségük, de azoknak is, akiknek már volt szerencséjük hozzá, és a profiktól is szeretnének tanulni, ellesni néhány fortélyt.

Hasznos tudnivalók

Árainkat úgy határoztuk meg, hogy a lehető legszélesebb körben adjunk lehetőséget arra, hogy eljöhessenek hozzánk 1 órára quadozni. Mindez már 45.- EUR bruttóért* elérhető a Hungaroring Adventure Parkban.

Ne feledje, hogy a megszokott városi életből kiszabadulva, az öltözködését is e szerint válassza meg. Javasolt a magas szárú cipő, leginkább bakancs viselése, valamint a réteges, évszak szerint a vízálló viselet.

Különösen fontos szem előtt tartani, hogy bár igazán nagyszerű program ígérkezik, az alkoholfogyasztástól tartózkodni kell, mivel ezzel különösen veszélyessé válhat a szórakozás. Ezért megkérjük, hogy rendezvényünkön való részvételét megelőzően, legalább 12 óra időtartamban, valamint a programunkon ne fogyasszon alkoholt!

Minimális létszám 12 fő.

*45.- EUR bruttó / fő / 1 óra hétfőtől csütörtökig terjedő időszakban, péntektől vasárnapig, valamint ünnepnapokon 48.- EUR bruttó / fő / 1 óra, előre egyeztetett időpontokban.

Jelen általános ismetetőnk nem minősül ajánlattételnek, ezzel kapcsolatban forduljon kollégáinkhoz, hogy tájékoztatást kaphasson aktuális ajánlatainkról.

Jelen ajánlatunk tájékoztató jellegű, az egyéni igények alapján változhat. Ajánlatunk a Landy csoport Általános Szerződési Feltételeinek egyidejű elfogadása mellett érvényes.

A fenti anyag a Landy csoport szellemi tulajdonát képezi. Annak részben vagy egészben történő egyéb célú felhasználása vagy harmadik félnek való átadása kizárólag a Landy csoport előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.

Keresés
Kapcsolat
Rólunk írták
Hírlevél
Iratkozzon fel és értesüljön új programokról, akciókról!
Landy Group
1